Főoldal BLOG Csak a változás állandó Hogyan lehet a változás versenyelőny a szőlészetben?

Hogyan lehet a változás versenyelőny a szőlészetben?

22. 12. 2023 , AGROTEC Magyarország Kft.

Egy nap alatt mindössze egy gépkezelővel kiváltják egy 30 fős brigád 5-6 napos munkáját a szüretelés idején, ezt a nagyságrendileg 800 mázsa gyümölcsöt ráadásul már a kézimunkánál tisztábban hordják be a dűlőkről.

Ugyan sok versenytárs próbálta az évek során megoldásaikat lemásolni, de az előnyök teljes sora továbbra is kizárólag a New Holland mezőgazdasági gépek családjába tartozó Braud szőlőkombájnoké. Ennek tudható be, hogy 1980-as nemzetközi és 2001-es hazai bemutatkozásuk óta a legtöbbet értékesített szüretelőgépek a világon.

A titok? Lőrincz István, a New Holland gépek hivatalos márkakereskedőjének, az AGROTEC Magyarország Kft. termékmenedzsere szerint az, hogy a tervezőmérnökök lassan 45 éve élő kapcsolatot tartanak fenn a legnagyobb francia, német, olasz szőlőbirtokokkal. A stabil alapokat így olyan plusz technológiával bővíthetik, amire a szőlészeknek valóban szüksége van.

Annak jártunk utána, hogy miként újultak meg „kívánság-gépekként” a Braud szőlőkombájnok az évek során.

 


New Holland Braud szőlőkombájnok: 1975 óta tartó sikersztori a gépiszüretben

A kényszer a Braud szőlőkombájnoknál is az újítások szülőatyja. Az Alexander Braud által 1870-ben alapított márka ugyanis a gabonakombájnok gyártásáról volt ismert a francia piacon, mielőtt az 1970-es gazdasági válság miatt a szőlőkombájnok mezőnyében próbálta meg bebiztosítani a túlélését egy merész újítással. Ezzel született meg a mára világhírű Braud szőlőkombájn-széria, amely első darabjait 1975-ben mutatkoztak be, hogy a gyümölcsök gyűjtésében addig nem látott hatékonyságot jelentő NORIA gyűjtőkelyhekkel robbanjanak be a köztudatba. A sikersztori kifejezés nem túlzás a gépeknél, az 1980-as 1014-es modell ugyanis nem csak a SIMA aranyérmét zsebelte be: négy év alatt 2000 példányt szállítottak le belőle. Mostanáig a továbbfejlesztett modelleken keresztül mára mintegy 75 000 Braud szőlőkombájn gördült le a franciaországi Coëxben található gyártósorról.

A gépeket tüzetesen ismerő Lőrincz István szerint mindez nem a véletlen műve, ezek a szőlőkombájnok ugyanis olyan egyedi megoldásokat alkalmaznak, amelyek a szakember szerint másolják a kézi szüret precizitását, kíméletességét, úgy, hogy a termelékenységük összehasonlíthatatlanul jobb.

„Ma a New Holland márkához tartozó Braud szőlőkombájnnal egy gépkezelő egy műszak alatt 8 hektárról kényelmesen képes betakarítani úgy a szőlőszemeket, hogy tisztább a végeredmény, mintha egy brigádra bíztuk volna a feladatot. Nem beszélve arról, hogy a gépi szüret költségei is mindössze harmadát teszik ki, mintha a feladatot emberi munkaerőre bízná egy szőlészet. Magyarországon a szőlőkombájnok közül 2001-ben adta el az első Braud SB64-es típusú gépet az akkori márkakereskedő a Hilltop Pincészet részére, a kereslet pedig azóta sem csökken, mióta az AGROTEC Magyarország Kft. 2013-ban átvette a gépek teljes körű forgalmazását, szervizelését az akkori Braud 9000L szőlőkombájnokkal” – fogalmazott Lőrincz István.

A gépek először a reduktív fehérborok készítésével foglalkozó nagy pincészeteknél forrtak egybe a költséghatékony és minőségi munkával. A gépi szüretet a Juhász Testévérek Pincészetében, a Nyilas Pincészetben, a Thummerer Pincészetben vagy épp a Varga Pincészetben bízták az évek során a gépekre. Az idei évben Kelet-Európában először mutatta be a hivatalos márkakereskedő a csúcsborokhoz termelt gyümölcsök villámgyors és kíméletes szüreteléséhez megalkotott Opti-Grape II bogyózó rendszerrel szerelt kombájntípust is, amely nemcsak hatékony, de kiszelektálja a deformált, botritiszes szemeket is a leszüretelt gyümölcsből – a fehérszőlők után a prémium szegmens kékszőlőterületeire is alkalmassá téve a munkájukat.

25 pincészetnél jártunk, a Braud 9070L gépünkkel és először végezhettünk gépi szüretet például a Tokaji borvidéken. Mindenhol maradéktalanul elégedettek voltak a tudásával. Ezekben a szőlőkombájnokban a sorvezető automatika 100%-ban vezeti a gépet, amint a gépkezelő elindul a soron, és az első oszlop után aktiválni tudja azt. A legfontosabb előnye, hogy nem kell a kis finom kormánykorrigálásokkal bajlódnia a gépkezelőnek, ehelyett több figyelmet fordíthat a betakarítás minőségére, kevésbé fárad el. Gép, támrendszer, növényi élet és gyümölcs is sértetlen maradt – ez a legszkeptikusabb szőlészeket is meggyőzte. A tapasztalat az, hogy a bemutató után már többé nem az volt a kérdés, hogy kell-e Braud szőlőkombájn, hanem hogyan tudják úgy fejleszteni a logisztikát, hogy annak a munkáját ki tudják szolgálni” – fűzte hozzá a termékmenedzser.



Mi az, amit sosem sikerült lemásolni a versenytársaknak a Braud szőlőkombájnokból?

Lőrincz István azt vallja, hogy aki jártas a gépi szüretelésben, az elismeri a Braud gépek kategóriaelsőségét a piacon. A versenytársak maximum a munkavégzés alatti sebesség terén érték utol a Braudokat, azonban a kapkodásnak ott ára van: sokkal kevésbé kíméletesek a konkurensek a növényekkel.

Az AGROTEC Magyarország munkatársa szerint két fontos területen máig kimagaslóak maradtak a 4 hengeres, 164 LE-s erőforrással vagy 6 hengeres, 182 LE teljesítményre képes motorral, valamint 2600 literes vagy 3600 literes gyűjtőtartállyal elérhető Braud 9000M és 9000L modellek.

1., A két ponton felfüggesztett, ezáltal 100%-ban kontrollálható szüretelő egység

„A Braud szőlőkombájnok egyik, a mai napig egyedi erőssége az SDC (Shaking Dynamic Control) rázórendszerük, amely a konkurensektől eltérően két végponton és kétoldalt egymástól függetlenül lett függesztve. Ennek köszönhetően a beállítások, a feszítettség vagy a rázás intenzitása nagyon finoman módosítható a szőlő fajtákhoz hangoltan. Más szőlőkombájnok, ahol a rázórúd végek kvázi kontrollálalatlan csapkodást végeznek, sokkal jobban megfosztják a zöld részektől a tőkéket, ami nem csak a növényeknek veszteség, de az utólagos tisztítás is komoly plusz energiát igényel.”

2., A gyakorlatilag nulla veszteséget biztosító NORIA gyűjtőrendszer

„A rugalmas és elnyűhetetlen poliuretán anyagból készült NORIA kelyhek ugyancsak kedvezően hatnak egy szőlészet jövedelmezőségére. A rendszer ugyanis szinte nulla léveszteséggel dolgozik – ezt jól láthatjuk, akkor is, ha a fúvókák segítségével például mossuk a gépet, a víz megáll a szállítószalagon belül. A konkurens gépeknél rideg, merev, pikkelyszerű megoldásokat alkalmaznak, ahol a réseken bizony kifolyik a gyümölcslé. A NORIA rendszer ellenben olyan, mintha a kézi szüretelők vödrét végtelenítettük volna, a gyümölcs belehullik, a lé összegyűlik az alján, majd az ott is marad, amíg nem önti ki a gép a felső kihordószalagra és onnan az akár 3600 literes tartályba.”
 

A Braud szőlőkombájnoknál az elmúlt éveket azoknak az új elektronikai és GPS technológiát alkalmazó fejlesztéseknek szentelhették a CNH mérnökei, amelyek egy extrém világban elengedhetetlenek a nyereséghez.

„Az inputanyagok drágulása és az időablakok rövidülése miatt meg kellett találni, hogyan válhat valósággá a szőlőültetvényekben is a precíziós gazdálkodás. A New Holland Braud szőlőkombájnokat ehhez ma már minden szükséges tudással felvértezik: a már említett SmartSteer kormányzási rendszer egészen 30 fokos befordulási szögig leveszi az irányítási feladatokat a gépkezelő válláról, míg a gyorsgombbal elérhető CustomSteer gyorskormányzás a lehető legkevesebb mozdulattal teszi elérhetővé a maximális, 90°-os bekormányzási szöget. A kormányzási rendszer alapját a fülke tetejére szerelt 3D szkenner rendszer teremti meg, ez folyamatosan pásztázza a sorokat, tőkéket, és korrigál, ha azok kanyarodnának, a precíz soron tartás így megelőzi a tőkék vagy a támrendszer károsodását. A precíziós gazdálkodás alapját az adatgyűjtés jelenti, így a legújabb gépek ma már kérhetőek hozammérésre képes kivitelben. Ehhez a Braud szőlőkombájnok a talajviszonyok leküzdéséhez a futóművekre szerelt, 60 cm-es kitérésre képes hidraulikarendszerre építenek. Teli tartállyal a gép közvetlenül ürítés előtt, valamint ürítés után is kiemeli önmagát, és a két emelés közötti hidrosztatikai teljesítményszükséglet eltérése alapján számítja ki a termésmennyiséget. A szőlőkombájnnal így GPS koordináták mentén rögzíthetőek, hogy az egyes sorok milyen terméspotenciállal bírnak, ami számíthatóvá teszi a tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmi munkákat, következtetéseket vonhat le a szőlész, hogy hol lehetnek talajproblémák az ültetvényen belül. A hozzammérés pontossága kimagasló, 2-3 %-os, erről saját szemmel győződhettem meg a franciaországi gyártósoron, ahol mindent mérleggel ellenőriztünk.

Az új Braud szőlőkombájnokat mindezeken túl saját meteorológiai állomással is el lehet látni, ami a precíziós növényvédelem felé lehet előrelépés.

„A létakarékos növényvédelem kiemelt fontosságú ma egy szőlészetben, amihez a Braud szőlőkombájnokat gyári, New Holland meteorológiai állomással tudjuk felszerelni. A rendszer érzékeli a szélerősséget és szélirányt, így ha a gépi növényvédelmet egy, a szőlőkombájnra szerelhető permetezőadapterrel végezzük, akkor haladás közben az a környezeti feltételekhez igazítja a fúvókabeállításokat, csökkentve ezzel az elsodródással járó plusz költségeket.”

 


Opti-Grape II bogyózórendszer: egy újítás, amivel a prémium vörösborok előállításában is valóság a gépi szüret

A Braud szőlőkombájnok egyik lefrissebb fejlesztését az 5-szörös tisztasággal dolgozó Opti-Grape II bogyózórendszerek megjelenése jelenti. Az AGROTEC Magyarország Kft. őszi demonstrációi során bemutatott rendszere egy hatékony utószortírozó rendszer tudására épít, ami csak a tökéletes gömb formájú bogyókat juttatja a tartályba. A rendszer a standard 3 rotorral szerelt bogyózóegység után egy szortírozó asztalon át légbefújással szűri ki a deformált szemeket, valamint a standard tisztítóventilátor után véletlenül a terményben maradt kocsány darabokat, levélmaradványokat és kéregdarabokat.

Az új szőlőkombájnoknál három üzemmódot érhetünk el – bogyózó nélküli munka, alap bogyózó használata, Opti-Grape II precíziós bogyózó. Beszédes tény, hogy ahol használtuk a továbbfejlesztett bogyózót, ott a szőlészek kérték, hogy ne váltsunk vissza. Az Opti-Grape II rendszere mellett szól az is, hogy a működtetése sokkal kevésbé terheli meg az erőforrást, mint az elődje, így nem lassul be használatakor sem a szőlőkombájn, nem okoz többletfogyasztást sem.”

Cikkünk megelejent az agrárszektor.hu oldalon.

AGROTEC Magyarország Kft.
Cím
: 2900 Komárom, Puskás Tivadar utca 4/a

Telefon:
+36 34 568 520

E-mail
info@agrotec.hu

Írj nekünk

Személyes adatait a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok szerint kezeljük.